Varga Katalin

Árpa és gödölye

Szépirodalmi Könyvkiadó 1974, Budapest

Ádám ​és Éva ősrégi történetéről néhány versezet szól a Teremtés könyvében; az apokrif testamentumok többet őriznek mitoszukból. De ahány változat, annyi ellentmondás. Régészeti kutatások szerint nemcsak és nem is elsősorban azért, mert több összeolvadt törzs eredetmítoszát összegzik, hanem mert előző korok hagyatéka, a mezopotámiai népek mitológiájának kölcsönhatása is alakította-bonyolította a képet. Az Árpa és gödölye merít mindezekből a forrásokból, de nem történelmi regény, még kevésbé kultúrtörténeti mű. Egyszerűen: regény. A modern regényábrázolás eszközeivel eleveníti fel az ősszülők legendája mögött sejthető világot; hiedelmek, vágyak, emlékek mítosszá alakulását egy éppen nagycsaláddá, sőt törzzsé sokasodó embercsoport életében. Központi alakja, a történet narrátora: Éva. Éva „minden élők anyja”, aki a legenda szerint harminc ikerpárt hozott a világra, aki letéteményese múltnak és jövőnek, Éden előttnek és Éden utánnak, anyja Hábelnek, a korán jöttnek és Káinnak, a későn születettnek, papnője, majd kitagadottja az új vallásnak. A történelmi pillanat – ha beszélhetünk pillanatról egy eredetmítoszban – a rabszolgatartó kultúra keletkezésének, felvirágzásának kora, ahol az öregek még őrzik a megszépített boldog aranykor, az egyenlőség emlékét. Vég és kezdet vagy talán újrakezdés tragédiája fogalmazódik meg tehát Ádám és Éva, Káni és Ábel ősrégi, mégis ismeretlen történetében, örök vágyak, küzdelmek, bukások ismerős-ismeretlen, igazmondó mítosza, és Éva szólamaként: az örök asszonyi sors, szerelem, anyaság, születés és halál öröme-fájdalma.

Elfogyott