Spiró György

Az ikszek
Regény

Szépirodalmi 1981, Budapest

„Mélyen tisztelt Professzor Úr! Kétszer találkoztam Önnel Varsóban 1975. áprilisában, s bár – talán az Ön számára is kellemes meglepetésként – leomlott közöttünk a több nemzedéknyi, nyelvi és egyéb gát, nem mertem megemlíteni, hogy regényt írok nagyszerű monográfiájának hőséről, Wojciech Boguslawskiról, mert mégiscsak szokatlan, hogy egy fiatalnak mondott magyar a lengyel történelem egyik furcsa, lengyel írók által is feldolgozatlan korszakáról írjon regényt. Mégis megírtam, mert a két nép történelme hasonló ugyan, de nem annyira, hogy a kívülállót megbénítanák a tabuk és az előítéletek. Ön Professzor Úr, pontosan tudni fogja, hol tartottam magam szinte kínos pontossággal a megtörtént eseményekhez, és hol tértem el tőlük, kijavítandó a történelem esetlegességeit. Ön tudja, hogy Boguslawski 1799 után már nem próbálkozott Lvovban; hogy csak 1829-ben halt meg; hogy palotáját saját maga építette; hogy Pierozynska nem ápolhatta; hogy Grudzinska nem játszott a Mesternél és csak 1820-ban ment férjhez; regénytechnikai okokból több évet összevontam, és, mit tagadjam, nem kötöttem meg a fantáziámat. De azt is láthatja, hogy kivétel nélkül valamennyi szereplőm történelmi személy, a nagyhercegtől az ügyelőig, az antikváriustól a súgóig, a leírt előadásokat pedig a forrásokhoz híven reprodukáltam. Ön, Professzor Úr, bizonyára betéve tudja az ikszeknek általam szó szerint fordított írásait, amelyek Szwankowski professzornak és Önnek köszönhetően jelentek meg az Ossolineum kiadónál 23 évvel ezelőtt a több mint 600 oldalas, alapos jegyzet- és képanyaggal ellátott kötetben. Számomra az Ikszek Társasága többet jelent a valóban létezett titkos szövetségnél. Látni fogja, hogy regényemben tágabb értelemben mindenki Iksz: az Ipszilonok, a Zérók és a problémáin kívül maradók is, hiszen valamennyien a társadalom tagjai: ez a titokzatos betű a bennünk lakozó közös ismeretlent vagy a tőlünk független, valamennyiünkből táplálkozó megnevezhetetlent egyaránt jelölheti.”