Dziwisz,Stanislaw - Drazek Czeslaw - Buzzonetti, Renato - Comastri, Angelo

Hagyjatok elmenni
II. János Pál ereje a gyengeségben

Új Ember 2006, Budapest

Fordító: Dobosiné Rizmayer Rita

Stanislaw ​Dziwisz krakkói érsek, aki csaknem negyven éven át volt a Szentatya magántitkára, és Czeslaw Drazek, az Osservatore Romano lengyel kiadásának főszerkesztője írták a könyv első fejezetét, amelynek címe: A szenvedés II. János Pál életében és tanításában. A szenvedés végigkísérte Karol Wojtyla életét kisgyermekkorától kezdve egészen haláláig. A 1981. május 13-án ellene elkövetett merénylet még szorosabbra fűzte a pápa kapcsolatát Krisztus keresztjével és a szenvedőkkel.
„Fájdalom”, „szomjúság”, „mint Bachelet”: ezek voltak Wojtyla pápa első szavai, amikor 1981-ben a merényletet követő műtét után felébredt – derül ki a könyvből. (Bachelet bírót, az olasz Legfelsőbb Bíróság Tanácsának elnökhelyettesét egy évvel korábban gyilkolták meg a Vörös Brigádok.) A pápát mélyen megrendítette Bachelet erőszakos halála, akit jól ismert, mivel tagja volt a Világiak Pápai Tanácsának.
A merénylet után néhány hónappal egy általános kihallgatás során II. János Pál így vallott szenvedéséről: „Az erőszak személyes megtapasztalása révén még közelebb érzem magam mindazokhoz, akik a föld bármely részén, bármilyen módon szenvednek, mert Krisztus nevéért üldözik őket. Azokhoz is közel érzem magam, akik elnyomást szenvednek az ember és a méltóság szent ügyéért, az igazságosságért és a világ békéjéért. És azokhoz, akik hűségüket a halállal pecsételték meg.”
A könyv második fejezetének – A szenvedés és a remény napjai – szerzője Renato Buzzonetti, aki 1978. december 29-től kezdve volt a pápa személyi orvosa. Leírásából olyan pápa képe rajzolódik ki előttünk, aki kiegyensúlyozott párbeszédet folytat orvosával. Aprólékosan le tudja írni betegsége tüneteit, mert ezzel megkönnyíti kezelőorvosa munkáját, és hozzájárul ahhoz, hogy mielőbb visszatérhessen péteri szolgálatához.
Végül a harmadik fejezet szerzője, Angelo Comastri érsek, akit a pápa nem sokkal halála előtt nevezett ki vatikánvárosi általános helynökévé, Santo Subito! – címmel írta meg visszaemlékezéseit, felidézve az egykor „Isten atlétájának” nevezett pápa hosszú haláltusáját, a szenvedését elkísérő tömegek minden képzeletet felülmúló részvételét.