László János Társas tudás, elbeszélés, identitás Scientia Humana 1999, Budapest
Minden kommunikáció, így szükségképpen a tudományos közlés is feltételezi a befogadót abban az értelemben, hogy számít előzetes tudására, olvasói aktivitására, amellyel hozzájárul a közlemény utalásainak és hivatkozásainak megértéséhez, amellyel lehetővé teszi, hogy a szerző kisebb-nagyobb kihagyásokkal haladjon, számos, körülményt, adatot és tényállást ismertnek tekintsen. Miként Eco (1995) írja, a szerző szeme előtt egy „mintaolvasó" lebeg, és a szövegstratégiát ennek az olvasónak a tudásenciklopédiájához igazítja. A társas tudás általunk tárgyalni kívánt elméleteit - a szociális reprezentáció elméletét, a narratív pszichológiát és az identitáselméleteket - illetően a magyar „mintaolvasót" elképzelni különlegesen nehéz feladat. Nem pusztán azért, mert, szemben az identitás elméletekkel, mind a szociális reprezentációról, mind a narratív pszichológiáról - eltekintve néhány utalástól - mindeddig felettébb csekély magyar nyelvű tudományos közlemény jelent meg, és ilyen irányú kutatások, eltekintve az elbeszélő szövegekkel kapcsolatos vizsgálatoktól (Halász, 1996; László, 1995; Pléh, 1996), csak a legutóbbi időben indultak el (Erős, 1996; Halász, 1996; Pataki, 1995, Váriné, 1995)
|