Mann, Thomas

Tonio Kröger;
Halál Velencében;
Mario és a varázsló
Kisregények

Európa 1984, Budapest

Fordító: Lányi Viktor; Sárközy György

Tonio Kröger:

A Tonio Kröger-ben az író a korabeli német polgári és értelmiségi fiatalság hangulatát jeleníti meg; művész és polgár viszonyát, a szellem emberének helyét a hanyatlásnak indult polgári társadalomban. A mű tanúsága szerint kétféle ember van: a józanok, az életben sikeresek, Tonio Kröger szavaival élve „a szőkék és kék szeműek”, a normális átlagpolgárok, és azok, akik valamilyen testi vagy lelki különbözőség folytán kiválnak ebből a világból. Tonio Kröger tulajdonképpen maga az író, akinek kételyei, vallomása, művészetfelfogása egyben a kor művészetértelmezésének kritikája is. A hős szemében művésznek lenni egyáltalán nem dicsőség, sőt: „kissé szégyellni való, veszélyes és kétértelmű kalandorvállalkozás az élet és a tisztesség rovására”, melyet azonban csinálni kell annak, aki erre a sorsra született.

Halál Velencében:

Thomas ​Mann 1911 májusában két hetet töltött Velencében, ekkor fogalmazódott meg benne a Halál Velencében ötlete: hogyan sodorja a tragikum, az elháríthatatlan végzet az öregedő Gustav Aschenbach írót szégyene és halála beteljesedéséig. Az elbeszélés jelképes helyzeteinek burjánzásában nem ok nélkül kereshetjük Mann látomását az egész első világháború előtti művészetéről. Gustav Aschenbach költője volt mindazoknak, akik a kimerülés határán dolgoznak, akik már roskadoznak a teher alatt, de még tartják magukat, költője mind a munka moralitásának, akik vézna testtel, szűkös eszközökkel, az akarat mámorában okosan gazdálkodva, legalább egy időre meg tudják szerezni a nagyság hatóképességét. Sokan vannak, és ők a kor hősei.

„…a Halál Velencében értette meg velem végérvényesen, hogy az irodalom feneketlen fölfordulás, a szívre mért kiheverhetetlen csapás, valami elementáris bátorság és bátorítás, és ugyanakkor mégis olyasvalami, mint a halálos betegség.”
(Kertész Imre)

Mario és a varázsló:
Furcsa, torz, gonoszarcú emberke érkezik egy olasz városkába. Cipolla, a bűvész, a varázsló. Démoni tekintetével, gúnyosan sértő hangjával és suhogó korbácsának erejével hatalmába keríti egész közönségét, fellobbantja a nemtelen szenvedélyeket, derék, tisztes polgárok, feddhetetlen életű asszonyok, marionett figurákként rángatják tagjaikat, miközben arcukat megdermeszti a rémület. A fasizmus, ez a szadista szörny végzi itt fertelmes bűvészmutatványait, az hozza fel a mélyből az emberben rejtőző állati ösztönöket. De Thomas Mann nemcsak azért írta meg 1930-ban ezt a remekművét, hogy az emberiesség, a humanista erkölcs nevében tiltakozzék az emberhez méltatlan világ ellen, hanem azért is, hogy megmutassa: a világon mindenütt vannak Mariók, akik tiszták és beszennyezhetetlenek, akik a maguk egészséges erejével végül mégis ellenállnak és elpusztítják a gyűlölt varázslót!